Egy 1950-es években épült egészségügyi létesítményben vált szükségessé az egyik helyiségben teljes felújítás, így a padlóburkolat felújítása sem várhatott magára. A padló látszólag nem volt túl régi, ugyanakkor a maga felváló illesztéseivel és egyenetlen felületével nem mutatott szépen. A megrendelő mindenképpen végleges megoldást szeretett volna, ezért fel kellett bontani a régi padlót és egy szakszerű aljzatkiegyenlítést követően kerülhetett sor az új padló lefektetésére.
A meglepetés a bontás elkezdésekor ért bennünket. Ekkor szembesültünk vele, hogy szám szerint 5 réteg pvc bontása előtt állunk. Ugyanis ebben a helyiségben az épület fennállása óta csak folyamatosan ragasztották egymásra a felújítások alkalmával az újabb pvc rétegeket. Összesen kb 2 cm padló elbontása után jutottunk el az aljzatul szolgáló magnezit-esztrichig.
Az egyes rétegek nagyságrendileg 10-15 éves időszakot ölelnek fel. Így lehetőségünk volt bepillantani a korábbi padló felújítások korszakaiba.
Az esztirch alapozására Murexin PU5 poliuretán alapozót használtunk, kvarchomok szórással, amely kombináció egy kellőképpen megerősített felületet hozott létre a kiegyenlítő fogadásához.
Az alapozó száradását követően Murexin OS 50 kiegyenlítő masszával készítettünk megfelelő aljzatot.
Száradás után elvégezhettük a kiegyenlítő polírozását, valamint a lábazatul szolgáló holker profilok rögzítését is. A megrendelő által választott burkolat Tarkett homogén padló lett, ami igazodva az egészségügyi körülményekhez természetesen felhajtott lábazattal, hegesztett kivitelben készült el.
Comments are closed.